A szocialista korszakban az üvegvisszaváltás rendszere alapvetően a központi irányítás és tervezés része volt. Az állami tulajdonú üzemek és vállalatok feleltek az üveggyártásért és a csomagolási tevékenységért. Az üvegpalackokat jellemzően a termékekkel együtt értékesítették, például üdítőkkel, sörrel, vagy élelmiszerekkel.

Amikor a fogyasztók használták és üres lett egy üvegpalack, azokat vissza kellett vinni az adott üzletbe vagy élelmiszerboltba. Az üvegek visszavételét általában a pénztáraknál, kijelölt pultoknál vagy akár speciális ablakoknál végezték. A fogyasztók cserébe pénzt vagy kupont kaptak.

Az üvegvisszaváltás rendszere voltaképpen egyfajta újrahasznosítást jelentett. Az üres palackokat visszavéve a fogyasztók hozzájárultak az anyag újrafeldolgozásához és az új üvegpalackok előállításához. Ez a gyakorlat hozzájárult az üveghulladék mennyiségének csökkentéséhez és az erőforrások hatékonyabb felhasználásához.

Az üvegvisszaváltásnak a szocialista rendszerben voltak gazdasági előnyei is. Az üveggyárak számára jelentős anyag- és költségmegtakarítást eredményezett, hiszen az új palackok előállításához kevesebb nyersanyagot és energiát kellett felhasználni. Emellett az üvegvisszaváltás rendszere munkahelyeket is teremtett, hiszen az üveggyártás és a visszaváltás folyamata számos embernek biztosított munkalehetőséget. Az üvegpalackokat jellemzően manuálisan ellenőrizték és tisztították az újrahasznosítás előtt, ami időigényes és erőforrásokat igénylő folyamat volt.

A rendszerváltást követően az üvegvisszaváltás rendszere is átalakult - pontosabban felszámolták. Kisebb kezdeményezések ugyan voltak, vannak, de egyelőre a használt üvegek elenyésző része kerül újrahasznosításra.