Tájékoztató a sütik (cookie) alkalmazásáról

Mik azok a sütik?

Tájékoztatjuk, hogy a https://normaliselet.hu honlap szolgáltatásai színvonalának emelése és a honlap használatának megkönnyítése érdekében, az Ön hozzájárulása esetén online reklámok megjelenítése céljából úgynevezett "süti"-ket, idegen szóval "cookie"-kat használunk.
Az alábbiakban olvashat általánosságban a sütikről, illetve azt követően a honlapon működő sütik által megvalósított adatkezelésről.

A "süti" (cookie) olyan kis adategyüttes (változó tartalmú alfanumerikus információ csomag), amit az Ön által böngészett webhely szervere küld az Ön eszközére. A süti az Ön számítógépének, telefonjának vagy táblagépének böngészőprogramjában eltárolódik, majd ezt később a küldő szerver onnan kiolvashatja, de más webhely nem képes ezt elolvasni, csak ami azt elhelyezte.

 

A sütikről (cookie) általában

A sütik tájékoztatnak bennünket a látogatók webhely használatával kapcsolatos szokásairól, és ezeket különböző célokra lehet felhasználni, így például a látogatottság mérésére, illetve a böngészés megkönnyítésére a webhelyen belül korábban megnyitott oldalak megjegyzésével. Egy süti sem tartalmaz olyan személyes adatot, ami közvetlenül lehetővé tenné bárki számára az Ön e-mailen, telefonon, vagy hagyományos postai úton történő elérését. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, csak kizárólag a látogató eszközének felismerésére alkalmasak. Ha a webhelyen nem kívánja elfogadni a sütik használatát, akkor az Ön által használt webböngészőt úgy is beállíthatja, hogy a program üzenettel tájékoztassa Önt a sütik elhelyezéséről, illetve hogy megakadályozza azok elhelyezését.

A honlapunk látogatására használt eszközén (számítógépén, telefonján vagy táblagépén) sütiket helyezünk el, és a honlap böngészésének megkezdésekor, a főoldal betöltődésekor felugró ablakban tájékoztatjuk Önt erről.

A honlapunk funkcióinak és kényelmes használatának biztosításához szükséges sütik elhelyezéséhez nem kell beszereznünk az Ön hozzájárulását. Viszont a további célokra, úgy mint az Ön eszközének azonosítása mellett történő látogatáselemzésre, vagy a marketing célokra folytatott adatgyűjtésre alkalmazott sütik működésének megkezdéséhez az Ön hozzájárulására van szükségünk. A hozzájárulását a fentebb említett felugró ablakban kérjük.

Bármikor dönthet úgy, hogy letiltja és törli a sütiket az internetes böngészője beállításaiban, azonban felhívjuk a figyelmét, hogy a sütik használata nélkül nem fog tudni hozzáférni sok olyan funkcióhoz, ami megkönnyíti a böngészést, és az is előfordulhat, hogy bizonyos szolgáltatásaink nem működnek majd megfelelően.

A sütik beállításainak kezelése a böngészőkben

A sütikre vonatkozó beállításait módosíthatja a böngészőjén keresztül. Letilthatja a sütik használatát úgy, hogy böngészőjében aktiválja azt a beállítást, amely lehetővé teszi, hogy visszautasítsa az összes vagy bizonyos sütik elhelyezését. Ezek a beállítások rendszerint a böngészője "Beállítások" vagy "Preferenciák" menüjében érhetők el. Ezekről a következő hivatkozások használatával tájékozódhat bővebben:

Chrome böngésző: https://support.google.com/chrome/answer/95647?hl=hu

Firefox böngésző: https://support.mozilla.org/hu/kb/sutik-informacio-amelyet-weboldalak-tarolnak-szami?redirectlocale=en-US&redirectslug=Cookies

Internet Explorer böngésző: látogassa meg a https://support.microsoft.com oldalt, és a keresőbe írja be a "sütik" szót.

Vivaldi böngésző: https://help.vivaldi.com/?s=cookies

Opera böngésző: http://help.opera.com/Windows/10.50/hu/cookies.html

Safari böngésző: látogassa meg a https://support.apple.com/hu-hu oldalt, és a keresőbe írja be a "cookies" szót.

A sütik típusai

A sütik lehetnek a munkafolyamat idején érvényes - úgynevezett ideiglenes vagy munkamenet sütik (session cookie) -, vagy állandó - mentett (persistent cookie) - sütik, és megkülönböztetjük az első féltől (belső), illetve a harmadik féltől származó (külső) sütiket. Az alábbiakban olvashatja mit jelentenek ezek a kifejezések, hogy jobban megérthesse az általunk használt sütiket illetve azt, hogy miért és mire használjuk őket.

A böngészés ideje alatt érvényes sütik

A böngészési munkamenet idején érvényes sütik lehetővé teszik, hogy a honlapunkra tett látogatása során Ön felismerhető legyen és így bármely oldalváltoztatást vagy kiválasztást a böngésző megjegyezhessen a honlapon belül végrehajtott böngészése során, oldalról oldalra. Ezek a sütik lehetővé teszik, hogy a honlap számos oldalán gyorsan és könnyedén haladhasson végig és léphessen visszafelé anélkül, hogy minden egyes meglátogatott oldalon azonosítania kellene magát, vagy folyamatokat kellene ismételnie (például egy űrlap kitöltése). Az oldal böngészésének végeztével illetve a böngésző bezárásával az ilyen sütik automatikusan törlődnek az eszközéről.

Állandó sütik

Az állandó sütik olyan sütik, amelyek egy adott ideig (érvényességi idejük napokban, hetekben, hónapokban vagy években kerül meghatározásra) „állandóak” maradnak a számítógépén, miután lejárt a böngészési folyamat, ezért lehetővé teszik a felhasználók preferenciáinak vagy műveleteinek a felidézését a honlapra tett későbbi látogatás során is. Az érvényességi idő lejártáig a mentett sütik az Ön eszközén tárolódnak, de ezeket Ön az előre meghatározott határidők lejárta előtt is törölheti.

A webhely üzemeltetőjétől származó sütik

Ezek a böngészett honlap szerveréről érkező sütik. Esetünkben a honlapunkat az Adatkezelő által üzemeltetett tároló szerverről érkező funkcionális és kényelmes használatot biztosító sütikről van szó, amelyek általános tulajdonságait és a működését fentebb részleteztük. Ezek az Ön eszközének IP-címét és a honlapunk használata során meglátogatott oldalakat jegyzik meg. Ezzel tesszük lehetővé Önnek, hogy a webhely használata során ne kelljen rendszeresen - egy-egy újabb oldal megnyitásakor, vagy a webhely elhagyását követő visszatéréskor - újra ismételnie a folyamatokat ugyanazon lapok megnyitásakor.

Ezek a sütik úgynevezett munkamenet sütik, amik a böngészés ideje alatt érvényesek.

A harmadik féltől származó sütik

A harmadik féltől származó sütik nem az Adatkezelőtől illetve a honlapunkat tároló szerverről érkeznek. Ezeket a sütiket a számítógépe, telefonja, táblagépe is elmenti a honlapunk látogatása során, az alábbiak szerint.

Google sütik

A Google Analytics© fájljai a honlapunk monitorozásához nyújtanak segítséget, valamint információszerzésre szolgálnak a honlap felhasználásának módjáról (mint a honlapot látogatók száma, a megtekintett oldalak, a látogatók települése - honnan böngészik a felhasználó -, honnan, milyen másik webhelyről érkezik a felhasználó, mi a használt böngészője, az operációs rendszere, az internet szolgáltatója és az általa éppen használt monitor felbontása vagy az oldal böngészésének ideje, és mikor hagyta el az oldalt). Ezeket az információkat statisztikák készítésére és a webhely további fejlesztésére használjuk.

Az adatokat az Ön hozzájárulása esetén gyűjtjük olyan módon, hogy az lehetővé teszi az Ön böngészéshez használt eszközének azonosítását is. Ez esetben felhasználjuk az adatokat arra, hogy Önnek célzott reklámokat jelenítsünk meg a szolgáltatásainkra vonatkozóan.

Az így gyűjtött adatokhoz a Google Ireland Ltd. (Gordon House, Barrow Street, Dublin 4, Ireland) is hozzáfér, a Google Analytics eszközeinek tulajdonosa és üzemeltetője. A Google Ireland Ltd. a fenti adatokat a saját céljaira is felhasználja a böngészőt használó számára célzott reklámok eljuttatásához. Ennek során a Google Ireland Ltd. a sütik által gyűjtött adatok és a böngészője azonosítójának vagy a böngészéshez használt eszköz IP címének összekapcsolásával állapítja meg az adott eszközről végrehajtott böngészési szokások alapján feltárható érdeklődési kört, majd így juttatja el a célzott reklámokat az adott eszközre. További információért látogassa meg a következő oldalakat:

https://google.com/analytics

https://support.google.com/analytics/answer/2838718?hl=hu

A Google Analytics© sütik úgynevezett állandó sütik, és a tárolásuk maximálisan 2 évig tart, de ez a gyakorlatban a sütik típusától függően 2 óra és 6 hónap közötti időtartam. Bővebb információkért a sütikről - beleértve az elhelyezett sütik megtekintését, kezelését és törlését - látogassa meg a http://allaboutcookies.org oldalt. A Google Analytics által végzett követés minden oldalon történő letiltásához látogassa meg a https://tools.google.com/dlpage/gaoptout oldalt.
Az ilyen sütik csak az Ön hozzájárulása esetén működnek úgy, hogy az Ön eszközét is azonosítják az adatok gyűjtése során.

Facebook sütik és pixel

A fenti Google-sütikhez hasonlóan a Meta Platforms Ireland Ltd. (Facebook - 4 Grand Canal Square, Grand Canal Harbour, Dublin 2, Ireland) is nyújt online marketing szolgáltatásokat a sütik és az úgynevezett pixel (képpont) segítségével. Ezek lényege ugyan az, mint a fentebb ismertetett Google szolgáltatásoké, csak ez esetben elsősorban a Facebook közösségi oldal felhasználóinak jelennek meg a célzott reklámok. A szolgáltatás használata során megvalósuló adatkezelést a Meta Platforms Ireland Ltd. végzi.

A Meta Platforms Ireland Ltd. ezen szolgáltatása révén hozzáfér a fentebb is leírt, honlap látogatottságok méréséhez és a böngészési szokások feltérképezéséhez kezelt adatok köréhez. Ezen adatok a Meta Platforms Ireland Ltd. eszközeivel tartósan kerülnek eltárolásra, de legfeljebb 3 hónapig működő sütik segítségével, amik a Felhasználó böngészéshez használt eszközén rögzülnek. Ezen sütik törléséről a Felhasználó gondoskodhat a böngészője beállításaiban.
A pixel által folytatott adatgyűjtés során nem tárolódik el semmi az Ön böngészőjében.

A Meta Platforms Ireland Ltd. a fenti adatokat a böngésző felhasználó számára célzott reklámok eljuttatása céljából is felhasználja. Ennek során a Meta Platforms Ireland Ltd. a sütik által és a pixel segítségével gyűjtött adatok és a böngészője azonosítójának vagy a böngészéshez használt eszköz IP címének összekapcsolásával állapítja meg az adott eszközről végrehajtott böngészési szokások alapján feltárható érdeklődési kört, majd így juttatja el a célzott reklámokat az adott eszközre.

Fentiekről bővebben tájékozódhat a Facebook alábbi oldalán: https://developers.facebook.com/products
Az ilyen sütik csak az Ön hozzájárulása esetén működnek honlapunkon.

 

A honlapunkon alkalmazott sütik és a naplófájlok által megvalósított adatkezelés

Az adatkezeléssel érintettek köre a honlapunkat meglátogató minden Felhasználó, függetlenül a honlapon elérhető szolgáltatások igénybevételétől.

Az adatkezelés jogalapja a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükséges adatkezelés tekintetében az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Ekertv.). A 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése felhatalmazza az Adatkezelőt a honlapja rendeltetésszerű működtetéséhez szükséges adatok kezelésére.
Az ilyen adatok kezelését valósítják meg a naplófájlok, illetve bizonyos sütik. A naplófájlokról a következő "Naplófájl bejegyzések" részben olvashat részletesebben, és az ide tartozó sütikről az alábbiakban tájékoztatjuk.

A fentiek értelmében az ilyen adatok kezelésének jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének f) pontja alapján az Adatkezelő jogos érdeke, de ezzel a jogalappal kizárólag olyan adatokat kezelünk, amik a honlapunk felhasználóbarát működéséhez szükségesek, és ezen adatokat csak az ehhez szükséges ideig kezeljük. Olyan technikai adatokról van szó (például az IP-cím, a használt böngésző típusa és a képernyőfelbontás), amelyek a honlapunk oldalainak élvezhető megjelenítéséhez, valamint a funkcióinak rendeltetésszerű és az Ön számára kényelmes használatához szükségesek.
Az adatokat harmadik félnek nem továbbítjuk és más célra nem használjuk.

Minderre tekintettel ezen adatok kezelése nem jár kockázattal Önre, ugyanakkor a fenti cél - a honlapunk rendeltetésszerű használata - az adatok kezelése nélkül nem valósítható meg. Jogos érdekünk a honlapunk használhatóságának biztosítása, mivel a szolgáltatásaink elektronikus úton történő elérhetőségét csak így tudjuk lehetővé tenni.
A honlapunk elérhetőségének biztosítása a hatékony működésünkhöz elengedhetetlen feltétel. Ezért a fenti adatokat az itt meghatározott cél elérése érdekében a jogos érdekünk alapján kezeljük, mely jogos érdek - mivel az adatkezelés nem jár kockázattal Önre nézve - arányosan korlátozza az Ön önrendelkezési jogát.

A látogatáselemzést és a marketing tevékenységeket lehetővé tevő adatkezelés tekintetében az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján az Ön hozzájárulása. Ön a honlapunk böngészésének megkezdésekor felugró tájékoztató ablakban elhelyezett jelölőnégyzetek bejelölésével járulhat hozzá a látogatáselemző és a marketing célokat szolgáló adatok gyűjtéséhez.

A kezelt adatok körének meghatározása

A felhasználóbarát böngészés lehetővé tétele érdekében kezelt adatok:
- a honlapunk felkeresése során meglátogatott oldalak és azok megnyitási sorrendje
- az Ön által használt eszköz IP címe.

A honlapunk látogatottságának méréséhez kezelt adatok köre:
- a honlapunk használata során meglátogatott weboldalak és azok megnyitási sorrendje,
- a honlap egyes oldalainak megtekintési gyakorisága,
- milyen másik webhelyről érkezett a honlapunkra (csak olyan webhely esetén, amelyen a honlapunkra mutató link van elhelyezve),
- az Ön böngészéshez használt eszköze földrajzi helyének meghatározása (az internetszolgáltató adatai alapján, és csak közelítő adatok a böngészéshez használt eszköz helyére vonatkozóan),
- a honlapunk böngészésének kezdő időpontja,
- a honlapunk elhagyásának (böngészése befejezésének) időpontja,
- a honlapunk böngészésének időtartama.

Az adatkezelés célja a honlapunk felhasználóbarát és biztonságos működésének biztosítása, valamint online marketing tevékenységek végzése. Ezen belül:

a) Szükséges és funkcionális adatkezelés: az Ön böngészéshez használt eszközének azonosítása és az azonosító adatoknak a böngészés idejéig történő megjegyzése az IP-cím alapján, mert így válik gördülékenyebbé a böngészés, ugyanis e nélkül Önnek minden egyes meglátogatott oldalon azonosítania kellene magát, vagy folyamatokat kellene ismételnie.

b) Böngészési szokásokra vonatkozó adatkezelés: az alábbi célokhoz szükséges alábbi adatok az Ön hozzájárulása nélkül anonim módon kerülnek rögzítésre, azok nem kapcsolhatók személyhez, és ilyen esetben nem történik meg az Ön személyes adatainak kezelése.

Az Ön hozzájárulása esetén a böngészéshez használt eszközazonosító adataihoz (IP cím) kapcsolódva kerülnek rögzítésre az alábbi adatok:
- A honlapunk látogatottságának mérése, a honlap egyes oldalainak megtekintési gyakoriságának mérése, és a honlap egyes oldalainak böngészési időtartamának mérése azért, hogy a honlapunkat a felhasználók igényeihez alakíthassuk, és az érdeklődési körüket megismerhessük.
- Az Ön böngészéshez használt eszköze helyének meghatározása, a szolgáltatásunk utáni érdeklődés területi megoszlásának feltérképezése céljából.
- Annak a webhelynek az azonosítása, amelyről a honlapunkra érkezett annak érdekében, hogy a szolgáltatásunk iránt érdeklődők egyéb érdeklődési körébe tartozó témákat is megismerjük.

A fenti adatok gyűjtésével a szolgáltatásunkat népszerűsítő marketing tevékenységünk hatékonyságát tudjuk mérni, illetve azt eredményesebbé tudjuk tenni így módon. Ezen adatok gyűjtéséhez a Google Analytics (Google Ireland Ltd.) eszközeit használjuk. A Google Analytics eszközeit alkalmazó oldalak megtekintése során a Google sütik megjegyzik az Ön által megjelölt preferenciákat és információkat, ami szintén a honlapunk látogatottságának méréséhez és a böngészési szokások feltérképezéséhez kezelt adatok megismerését jelenti.

c) Marketing céllal történő adatkezelés: amennyiben Ön hozzájárult a böngészési adatok nem anonim módon történő gyűjtéséhez és marketing célokra történő felhasználásához, abban az esetben Önnek célzott reklámokat tudunk megjeleníteni az internetes böngészései során.

A célzott reklámok megjelenítése során a Google és a Facebook eszközeivel a saját reklámjainkat tudjuk megjeleníteni az Ön eszközén, ugyanakkor az ehhez szükséges adatokat a Google és a Facebook saját célra, harmadik személyek reklámjainak megjelenítéséhez is felhasználja. Az ilyen reklámok megjelenítése az Ön böngészési szokásaiból következtetett érdeklődési köre alapján történik.

Ennek során a Google Ireland Ltd. (Gordon House, Barrow Street, Dublin 4, Ireland) és a Meta Platforms Ireland Ltd. (Facebook - 4 Grand Canal Square, Grand Canal Harbour, Dublin 2, Ireland) a böngészési szokásokra vonatkozó adatok és a böngészője azonosítójának vagy a böngészéshez használt eszköz IP címének összekapcsolásával állapítja meg az adott eszközről végrehajtott böngészési szokások alapján a feltárható érdeklődési kört, majd így juttatja el a célzott reklámokat az adott eszközre. Tehát nem közvetlenül az Ön személyéhez, hanem a böngészéshez használt eszközéhez kapcsolva kerülnek rögzítésre az adatok.
A Google Ireland Ltd. és a Meta Platforms Ireland Ltd. az e pontban írt adatokon kívül a jelen tájékoztatóban említett további adatokhoz nem fér hozzá.

Az adatkezelés időtartama

Az adatok egy részét a böngészés idejéig kezeljük, és bizonyos adatokat - változó időtartamra, de legfeljebb 2 évre - eltárolnak a sütik. A honlapunk felhasználóbarát működésének biztosításához szükséges adatok (IP-cím, a böngészés során a honlapunkon meglátogatott oldalak sorrendje) a böngészési munkamenet idejéig (tehát a honlapunk böngészésének időtartamáig) kerülnek rögzítésre, és annak befejeztével törlődnek. Az ilyen adatok kezelését informatikai rendszerünk saját eszközeivel végezzük, és azokhoz harmadik személy nem fér hozzá. 

A látogatottság mérésének és a honlapunk használatára vonatkozó szokások feltérképezésének alapjául szolgáló adatok legfeljebb 2 évig kerülnek eltárolásra. Az ezt lehetővé tevő sütik az Ön böngészéshez használt eszközén rögzülnek. Ezen sütik törléséről illetve a működésük megakadályozásáról Ön bármikor gondoskodhat a böngészője beállításaiban.

Az adatok tárolása az informatikai rendszerünkben elkülönített adatkezelési listákon történik. A honlapunk felhasználóbarát működésének biztosításához szükséges adatok (IP-cím, a böngészés során a honlapunkon meglátogatott oldalak sorrendje) nem kerülnek tárolásra. Az adatokat szolgáltató sütik helyileg az Ön eszközén tárolódnak.
A Google Analytics és a Facebook eszközeinek alkalmazásával megvalósuló információtechnológiai adatkezelésről bővebben tájékozódhat a Google Analytics https://google.com/intl/hu_ALL/analytics/support és a Facebook https://developers.facebook.com/products oldalán. A Google Analytics és a Facebook által ajánlott funkciók közül csak a fentebb írtakat vesszük igénybe.

 

Naplófájl bejegyzések

A honlapunk üzemeltetéséhez használt tárhelyünkhöz kapcsolódó informatikai rendszerünk elektronikus naplóbejegyzéseket használ. A naplóbejegyzésekben eltárolásra kerül az IP cím, a látogató által használt böngésző típusa, az internetszolgáltató, a dátum/időbélyegző, valamint a hivatkozó és kilépő oldalak címe és a kattintások száma a látogatás alatt. Erre azért kerül sor, hogy megfelelően tudjuk megjeleníteni a honlapunkat az Ön eszközén, és hogy működési hiba esetén vissza tudjuk keresni a hiba körülményeit, hogy ezzel stabilabbá és biztonságosabbá tehessük a böngészést szükség esetén.
Mindez lehetővé teszi számunkra a honlapunk szakszerű kezelését és adminisztrációját is.

Az adatok közvetlenül személyazonosság megállapítására nem alkalmasak, és 30 napig kerülnek eltárolásra. A naplófájlok által megvalósított adatkezelés egyebekben a fentebb olvasható "A honlapunkon alkalmazott sütik és a naplófájlok által megvalósított adatkezelés" részben ismertetett körülmények szerint történik úgy, hogy látogatáselemzés és marketing célú adatrögzítésre és felhasználásra a naplófájlok vonatkozásában nem kerül sor.

 

Adatfeldolgozó igénybevétele

Az adatfeldolgozással érintettek köre a honlapunkat meglátogató Felhasználók. Adatfeldolgozóként vesszük igénybe a honlapunk látogatáselemzési adatainak gyűjtéséhez és a célzott reklámok megjelenítéséhez:

Google Ireland Ltd. (Google)
Cégjegyzékszám: 11603307
Adószám: IE 6388047V
Székhely: Gordon House, Barrow Street, Dublin 4, Ireland
Postacím: Gordon House, Barrow Street, Dublin 4, Ireland
Telefon: +353 1 436 1000
Webhely: https://google.ie

Meta Platforms Ireland Ltd. (Facebook)
Cégjegyzékszám: 462932
Adószám: IE 9692928F
Székhely: 4 Grand Canal Square, Grand Canal Harbour, Dublin 2, Ireland
Telephely: 4 Grand Canal Square, Grand Canal Harbour, Dublin 2, Ireland
Postacím: 4 Grand Canal Square, Grand Canal Harbour, Dublin 2, Ireland
Telefon: +001 650 543 4800
Üzenet: https://facebook.com/help/contact/540977946302970
Webhely: https://facebook.com/privacy/explanation

(a továbbiakban együtt: Adatfeldolgozók).

Az adatfeldolgozással érintett adatok körének meghatározása a jelen tájékoztatóban fentebb körülírt böngészési adatok, preferenciák, és az azokból az Ön érdeklődési körére levonható következtetések alapján történik. Az adatfeldolgozó igénybevételének célja a honlapunk látogatáselemzéséhez, illetve az Önnek célzott reklámok megjelenítéséhez igénybe vett információtechnikai megoldások biztosítása. 

Az adatfeldolgozás időtartama: a különböző céllal kezelt adatoknál a fentebb ismertetett időtartamokig férnek hozzá az Adatfeldolgozók az adatokhoz. Az adatfeldolgozás jellege az online informatikai megoldásokkal történő információtechnikai adatgyűjtés. Adatfeldolgozás más célra nem történik, és a fent megjelölt Adatfeldolgozókon kívül más adatfeldolgozót nem veszünk igénybe.

A jelen tájékoztató az információtechnológiai adatkezelésre vonatkozóan tartalmaz információkat. A jelen tájékoztatóban bemutatott adatkezelésekkel kapcsolatban fennálló jogosultságaira, valamint a honlapunkon megvalósuló, más személyes adatokat érintő adatkezelésre vonatkozó további konkrét információkért kérjük, olvassa el az "Adatkezelési tájékoztató" című dokumentumot.

 

Adatkezelő

A https://normaliselet.hu internet címen elérhető honlapot a

Normális Élet Pártja
Nyilvántartási szám: 15-02-0004144
Adószám: 19279451-1-15
Székhely: Magyarország - 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 14.
Levelezési cím: 1431 Budapest, Pf: 199.
KSH szám: 19279451-9492-511-15
E-mail cím: [email protected]

(a továbbiakban: az Adatkezelő) üzemelteti.

 

A https://normaliselet.hu honlap jelen Tájékoztatója a "sütik" (cookie) alkalmazásáról 2023. augusztus 21-től hatályos.

 

A dokumentum letöltése/nyomtatása INNEN elérhető.